"/>
Lövészárkok, csapdák, széttört álmok. Forradalmárok, hősök, ügynökök mesélnek '56 szellemiségéről, az emigráció bomlasztásáról.

Wittner Mária

Szívszorító és fájdalmas a Wittner Máriával készített interjút végighallgatni. Az első fokon halálra ítélt ötvenhatosnak minden joga megvan ahhoz, hogy módszerváltásnak nevezze a történelemkönyvekben rendszerváltásként szereplő időszakot. Végignézte, hogy egykori ’56-os társai – már akik életben maradtak – ugyanolyan nyomorban tengődnek a kommunizmus bukása után, ahogyan előtte. A legjobban egykori rabtársa Göncz Árpád „árulását” fájlalta.

„Eleinte négyen sétáltunk, aztán hárman, aztán ketten, és amikor Katit is kivégeztek, akkor egyedül maradtam. Akkor sírtam, tényleg sírtam” – mesélte az ép ésszel nehezen átélhető időszakról.

Havrilla Béláné, született Sticker Katalin és Wittner Mária / Fotó: MTI

Havrilla Béláné, született Sticker Katalin és Wittner Mária / Fotó: MTI

„Katit”, azaz Havrilla Béláné Sticker Katalint 1959. február 26-án végezték ki.

Wittner Mária Göncz Árpádról így beszélt: „Az esett rosszul, ahogyan egy idő után képviselte a magyar nemzetet. Írtam neki egy levelet, hogy olyan társaink vannak, akik a betevő falatot nem tudják megvenni. Felírtam egy-egy címet, és akkor küldött a védenceimnek húszezer forintot. Én magam miatt sohasem mentem Göncz Árpádot. Ő értük mentem, akik ugyanolyan nyomorúságban éltek ahogyan előtte. Amikor megtaláltam Kati sírját, akkor gondoltam arra, hogy jó lenne mellette feküdni.”

2018-10-18T09:55:07+00:00